Tegnap késő este csak pár szót tudtunk váltani. A vonal nagyon rossz volt, alig értettünk valamit.
Ma viszont két skype beszélgetést is sikerült összehozni, és mint látjátok, az előző bejegyzést Miklós írta. Ez az első beszámolója.
Mit ne mondjak, gondoltam, hogy nem mennek teljesen rendben a dolgok, hogy ilyen sokáig nem jelentkezik - de igencsak elképedtem, amikor elolvastam, hogy már az első nap mennyi minden történt. Ráadásul másképp, mint ahogy az hosszas előre tervezés és szervezés után kellett volna, hogy történjen.
Hát igen. Ez az Élet!
Ahogy hátizsákos utazók oldalait olvasgatom, időnként az az érzésem, hogy néha jobb is NEM előre tervezni, hanem engedni magunkat együtt haladni az áramlattal. Épp tegnap éjjel olvastam el néhány cikket Backpacker oldalán az indonéziai kalandjairól, és ez megerősítette ezeket a gondolataimat :-)
Miklós elmondta, hogy jól van, most már sikerült egy kicsit behoznia az alvás deficitből is, bár nem teljesen. Megmutatta a videó telefonálás kamerájába, milyen a szálloda. Most éppen a banki ügyleteit intézi.
Nagyon örült, hogy ilyen sokan követitek, érdeklődtök Felőle :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Üzennél Miklósnak? Itt megteheted.